Ülök az asztalomnál, és gondolkodok a rímeken,hogy fogalmazzam meg hogy könnyek lettek szívemen.Pár napja csak sír, zokog ordít a fájdalomtól,el kellett búcsúznom egyetlen páromtól.Elhagyott és semmit sem tudtam tenni,az utolsó csók után nem tudtam se inni se enni.Nem fért le egy falat se a torkomon mert tudtam ő már nincselment az életemből a leges legdrágább kincs!Akkor éreztem tiszta szívből igazán most már nincs miért élni,tudom jobb a halál, így legalább nem lesz miért félni.Megírok egy levelet, csendben a szobámban,drága anyukám jobb lesz nekem a halálban.Így végződik a levélben az az utolsó mondat,mely a lényeget kifejezve, egy új életet mutat!Remegő kézzel aláírtam a levelet, s dátumot is írtam,észre fogja venni édesanyám hogy zokogtam és sírtam.Könnycseppem ráhullott a papírra akár egy pecsét,nem akartam összetörni senkinek a szívét.Befejeztem a levelet, ráteszem az ágyamra,és még egyszer rátekintek asztalomra!Visszanéz rám az a kép amin ő van meg én,az aljára az van írva :örökkön örökké.Hát még is vége lett ennyi volt minden szépnek,mások erősek és könnycsepp nélkül tovább lépnek.Kinyílik a szoba ajtó, lehajtott fejjel kilépek,tudtam mindjárt jön a vég, és nemsokára nem élek.Kiveszem a kést s egy pillanat műve volt,vér minden felé, és a földön egy holt.én feküdtem ott még látszott a csillogó szemem,belép édesanyám és zokogva megfogja a kezem!Sírt, üvöltött, kérdezte istent miért kellett így lennie,miért kellett az ő életét teljesen tönkre tennie.Keresett valamit hátha hagyott a lánya,Édesanyámnak én voltam minden vágya!Elvesztett és vele együtt elveszett a remény,és az ő életében is kialudt a fény!Megtalálta a levelet, ő is írt hozzá egy sort,drága kislányom veled leszek holt!megfogta a kést, magába döfte,
és mindketten, mély álomba merültünk örökre! |
AJÁNLOM AZ OLDALT
